Főbb vállalkozási formák

Alapvetően három vállalkozási formát ismerünk, illetve vállalkozóként ezek közül választunk elsősorban, a Zrt-re nem gondolunk elsőre. 

1. KFT – Korlátolt Felelősségű Társaság 

2. BT – Betéti Társaság

3. Egyéni vállalkozás

Korlátolt Felelősségű Társaság - KFT

Sokan szeretik ezt a formát, mert benne van a nevében, hogy KORLÁTOLT felelősségű társaság, de azért ezzel vigyázzunk! Jól hangzik, hogy „csak” a céges vagyonnal felelsz minden tettedért, de ha pl. ügyvezetőként, tulajdonosként olyat csinálsz, amit nem néz jó szemmel a hatóság, akkor évekre eltilthatnak az újabb cég alapítástól, amellett a cégedet is megszüntethetik.

Kisebb vállalkozásoknak, azaz kis bevételű gazdasági társaságoknak nem biztos, hogy ez a legmegfelelőbb forma. A cég fenntartása, illetve ha a tagok, ügyvezetők ha nem másodállásúak, vagy nyugdíjasok, akkor erősen a zsebbe kell nyúlni. Ráadásul a bevételed csak évvégén lesz a tiéd, tiétek, amikor a cég bevallását elkészítette a könyvelő, és elszámoltatok az állam felé adó ügyileg.

Igen, tudom, hogy ez az Életben nem így megy, de a szabályos az LENNE, ha ehhez a pénzhez adóévben csak a cég működéséhez szükséges mértékig nyúlnának a társas vállalkozók.

Betéti társaság - BT

Ez is egy társasági forma, szintén kedvelt (főleg volt KATA-sok  körében).

Minimum kettő tag alapíthatja, egyik beltag, aki korlátlanul felelős a cég működésért, a másik pedig korlátolt felelősséggel kültag lesz.
Sokan úgy gondolják, azért kell a gazdasági társaság forma, mert így könnyebben kötnek szerződést másik társasággal.  Ez sokszor igaz, viszont a társaságok is erősen szabályozott környezetben működhetnek, és nem igaz, hogy egyszerűen el lehet lavírozni a törvényi rengetegben.

A gazdaságok könyvelése NEM kockás papíron, és EXCEL táblázatban történik.

Egyéni vállalkozás

A legtöbben akik itt olvassák a cikkeket, elsősorban egyéni vállalkozóként tevékenykednek, illetve lehet társasága van, és váltani akar, vagy fordítva.

Mindig hangsúlyozom, sajnos lehet nem elégszer, hogy az adószámos magánszemély NEM egyéni vállalkozó!

Egyéni vállalkozóként most előtérbe került a KATA után az átalányadózás, mint adózási lehetőség, viszont van egy harmadik is, ami a VJSZA – Vállalkozói Jövedelem Szerinti Adózás. Erről kevesebb szó esik napjainkban, pedig van, létezik. Az átalányadózás is SZJA alapú adózás, de a költség elszámolásban nagy különbség van a két nem katás adózás között.

Ezekről az adónemekről szólnak majd a következő napokban a cikkek.

 

Összefoglalva

1. Gazdasági társaságok: KFT és BT

2. Egyéni vállalkozás, és az adószámos magánszemély NEM egyéni vállalkozói  forma.

 

Vállalkozás indításakor ajánlott szakértővel egyeztetni, mert az évek során tapasztaltunk mellényúlásokat, amiket utána sokkal nehezebb és drágább volt rendbetenni, mint ha első körben is egyeztett volna az adózó könyvelőval, adótanácsadóval.

Kérdezz-válaszolok 2022. tél

3 részes ingyenes online esemény

2022.november 24-december 08 között 3 csütörtökön KÉRDEZZ-FELELEK 2022 tél címmel online eseményt szervezek, ahol a képen látható témákról beszélgetünk.

Mindhárom alkalom ingyenes, de regisztrációhoz kötött!

Mindhárom alkalomról készül felvétel, amit 2022. december 20-ig lehet majd megtekinteni a regisztráltaknak.

Mindhárom alkalom után lesz egy-egy, a témához  kapcsolódó ajánlatom! 🙂

FACEBOOK csoport

Átalányadó, átalányadózás... stb.

Bizonytalan vagy? Egy gyors, másokat is érintő kérdésed lenne? Akkor várlak a Facebook csoportomban!

Ha tanácsadásra van szükséged, akkor NE a csoportban kérdezz, kérlek!

 

Nem vagy tagja  még a csoportnak? Akkor itt a lehetőség, jelentkezz! 🙂

Érthetően

Érhetően fogalmazok...

Online

Akár munkahelyedről, akár otthonról is nézheted

Hatékonyan

Nem bonyolítom túl. Célom a hatékony kommunikáció